Dátum szerint
Utolsó megjegyzések

március 10th, 2010 archívum

A mumus a Bernabeuban

Az Arsenal mészárlását megéreztük, mint ahogy a bécsújhelyiek továbbjutását is, így majdnem tökéletes tippsort adtunk tegnap kedves sporttársainknak. Ma folytatjuk a harcot!

Szerda este a BL-meccsek visszavágói közül rendeznek meg kettőt, mi pedig jól megtippeljük azokat. No, nem felétleneül az eredméyre gondolunk, sokkal inkább egy kis gólvadászatra invitáljuk olvasóinkat…

Örök igazság, hogy a visszavágókon rendre több gól születik, mint az első mérkőzéseken. Ezt a kitételt elsősorban a Real-Lyon mérkőzésre tartjuk elfogadhatónak, mert arra azért még mi sem gondolunk, hogy az Old Traffordon mondjuk 4-3-as végeredmény születik. De térjünk be a Bernabeuba: a madridiak az első meccsen 1-0-ás hátrányba kerültek, ennek megfelelően gólokat kell lőniük Ronaldoéknak a továbbjutáshoz. Ami a formát illeti: a királyiak átvették végre a vezetést a La Ligában, az elmúlt hét meccsüket megnyerték, odahaza 13-0-0 mutatóval büszkélkedhetnek, és amit kiemelnénk: 44 alkalommal voltak eredmnyesek a fehérek hazai környezetben! A Lyon jól szerepel, nyolc forduló óta veretlen, legutóbb még tavaly december végén maradt pont nélkül a gárda. Idegenben 6-6-2-es eredménnyel rendelkeznek, és rúgtak már 24 gólt. Az egymás elleni eredményeket is érdemes górcső alá venni: a közelmúltban kétszer vizitált a Lyon Madridban, és mindkétszer betalált! (1-1, 2-2). Most is az az érzésünk, hogy lesznek gólok, méghozzá adott esetben mindkét alakulat eredményes lesz. Sőt, a +2,5-ös opciót is szívesen ajáljuk.

A svájci pontvadászatban a sokszoros bajnok Grashopper vendége az Aarau lesz. A zürichi alakulat a hírnevéhez méltatlanul szerepel, mindössze a 7. helyen állnak a helvét bajnokságban. Teljesítményük odahaza 6-1-2, mindössze az St. Gallen és a Xamax tudott nyerni a szöcskék pályáján. Motiváltak lesznek azonban a fiúk, hiszen ugyan csak a 7. pozícióban vannak, viszont a 4., Európa ligás helytől csak két egységre állnak. Érdemes kiemelni, hogy a GZ a legutóbbi három hazai fellépésén kilenc pontot kasszírozott. Az Aarau a liga lggyengébb egysége, tökutosók, idegenben nyeretlenek (0-3-8), az osztályozós Bellinzona négy ponttal áll előttük. Az egymás elleni meccsek alapján is a hazaiak tűnnek esélyesebbnek, szeptemberben például a egy sima négyessel ment haza az Aarau. Most sem lesz másként, nyer a Grashopper, és felzárkózik a tabellán. Tippünk: Grashopper-Aarau  1.

És a végére egy megérzés, csak az igazi szerencsevadászoknak! A Bordeauxban nem érezzük az erőt, hogy le tudná győzni az Auxerre. A francia bajnok vezeti a tabellát a Montpellier előtt, mindkét gárda 52 pontos, igaz, Blanc mester tanítványai két meccsel kevesebbet játszottak. Odahaza a bajnok 9-3-1-es mutatót teljesített eddig, a legutóbbi három fordulóban egy vereség, egy győzelem és egy döntetlent játszott. Az előző játéknapon, igazi rangadón 1-1-es végeredménnyel zárult a Montpellier vizitálása. Az Auxerre 48 pontjával a hatodik, de a fehérek elképesztő formában futballoznak hetek óta. A Rennes, a Lille és a Valenciennes is kikapott Jelenéktől, közben pedig a kupában is továbbjutottak. Idegenben 5-4-3-as az eredménysora, figyelemre méltó, hogy rangadókon is képes a győzelemre, hiszen három ponttal távozott például Rennesből, Marseilleből és Lilleből is. Kétségtelen, hogy az Auxerre nem Bordeauxba jár nyerni, az elmúlt öt évben mindössze egy pontra futotta erejéből. Ősszel viszont fordított felállásban hazai siker született. És akkor még egy érv, az esetleges bordeauxi botlás mellett: Ciani eltiltása miatt nem lehet ott Balnc csapatában. Felelősséget nem vállalunk a megérzésünkért, de mi úgy véljük, hogy nem kap ki az Auxerre. Tipp: Bordeaux-Auxerre  x2.